receptek
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Gyümölcsel készült sütemények

ALMATORTA

 

Hozzávalók: 20 dkg liszt, 15 dkg margarin, csipet só, 1 kávéskanál cukor, 2 evőkanál víz, 1/2 kg reszelt alma, 15 dkg cukor, 2 evőkanál barackíz, 1/2 kg vékony karikákra szelt alma, 3 dkg darált dió. 

A lisztből, margarinból, csipet sóval, cukorral, vízzel jó kemény tésztát gyúrunk. Egy fél óráig hűtőszekrényben pihentetjük. Kinyújtjuk, és kibélelünk vele egy kerek tortaformát úgy, hogy oldala is legyen. A reszelt almából 15 dkg cukorból, kevés vízzel sűrű almapürét főzünk. Ha kihűlt a tésztára kenjük. Megkenjük 1 evőkanál barackízzel, és 1/2 kg vékony karikákra szelt almával beborítjuk. Megkenjük 1 evőkanál barackízzel, és ráhintünk 3 dkg darált diót. Előmelegített sütőben közepes lángon 30 percig sütjük. Lehet tejszínhabbal is fogyasztani, már aki bírja.

ALMATORTA

 

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 20 dkg margarin, 12,5 dkg porcukor, 1 csipetnyi só, 2 tojás. 

A lisztet a sütőporral elvegyítjük és a margarinnal, a cukorral, sóval, és a tojásokkal összegyúrjuk. Letakarva kb. 30 percre hideg helyen pihentetjük. 

Töltelék: 1 kg alma, 1 citrom, 10 durvára vágott mandula vagy dió, 10 dkg őrölt mandula vagy dió, 10 dkg mazsola, 10 dkg porcukor, rum vagy rumaroma. 

Az almákat meghámozzuk, negyedekbe vágjuk, magházát eltávolítjuk és vékony szeletekre vágjuk. A citrom levével a felszelt almát meglocsoljuk. Hozzáadjuk a rumba vagy rumaromás vízben áztatott mazsolát, valamint az őrölt és a durvára vágott mandulát vagy diót és 10 dkg porcukrot. 

Az omlós tészta 2/3 részét kör alakúra kinyújtjuk. Egy kikent kapcsos tortaformába helyezzük, úgy hogy az oldalát is befedje a tészta. A tészta alját villával jól megszurkáljuk. Ezt követően zsemlemorzsával vagy müzlivel megszórjuk. Az almatölteléket belehelyezzük. A tészta szélét kicsit visszahajtjuk. A maradék tészta 2/3-ád szintén kör alakúra nyújtjuk és az almatöltelékre helyezzük. A tésztaszéleket jól összenyomkodjuk. A tészta tetejét tojássárgájával megkenjük. A maradék tésztát kinyújtjuk és derelye szaggatóval csíkokat készítünk és a tészta tetejét berácsozzuk.. A tésztarácsokat is lekenjük tojássárgájával. Előmelegített sütőben 3 fokozaton kb. 50 percig sütjük. 

ALMATORTA TEJFÖLÖS ÖNTETTEL

 

Hozzávalók: 10 dkg túró, 4 evőkanál olaj, 3 tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 5 dkg méz, 20 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 3 kg alma, 6 dkg folyékony méz, 1/8 liter tejföl 

A túrót elkeverjük az olajjal, egy tojással, a vaníliás cukorral és a mézzel. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. Tortaformába helyezzük, és hűvös helyre tesszük. 

Az almát meghámozzuk, négybe vágjuk, a magházat eltávolítjuk. Hosszúkás szeletekre vágjuk, és körberakjuk a tésztán. 

A tortát forró sütőbe tesszük, és félig megsütjük kb. 25 perc. Két tojást a folyékony mézzel és a tejföllel jól kikeverjük és ráöntjük a tortára, majd tovább sütjük, míg az öntet aranyszínűvé válik és kemény lesz. 

ALMÁS KRÉMES

 

Hozzávalók: 1,5 kg alma, 8 tojás, 18 dkg porcukor, 3 evőkanál víz, 20 dkg liszt, ½ csomag sütőpor, 1 evőkanál kakaó. 

Alufóliával kibélelünk egy tepsit. Az almát vékonyra leszeljük és szorosan a tepsibe    egymás mellé lerakjuk. A tojások sárgáját a porcukorral és a vízzel habosra keverjük.    Hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és a keményre felvert tojáshabot. Felét az almára simítjuk, majd  a maradékhoz kakaót keverünk, és a sárga rétegre kenjük.

Krém:½ liter tejet 2 csomag vaníliás pudingporral felfőzünk. 30 dkg margarint 25 dkg porcukorral habosra keverünk, majd a kihűlt pudinggal összeelegyítjük. A kihűlt süteményről a fóliát lehúzzuk és a krémet az alma tetejére kenjük. Utolsó művelet, csokoládémázzal bevonjuk a süteményt.

BANÁN SZELET

 

Hozzávalók: 4 tojásból piskóta, 7 db banán, 1 csomag vaníliás pudingpor, 2,5 dl tej,1 kanál cukor, csokoládémáz. 

4 tojásból vékony piskótát sütünk. A vaníliás pudingport felfőzzük a tejjel és a cukorral, ha kihűlt a piskótára kenjük. Hosszában kettészelt banánokkal beterítjük. Csokoládémázat  készítünk és bevonjuk vele a süteményt, ha kifagy a banánok körül szeleteljük, tehát  csokoládés banán formát nyerünk. Csokoládémáz helyett valamilyen gyümölcs zselével is nyakon önthetjük, így is kiváló 

CITROM SZELET

 

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 14 dkg margarin, 10 dkg cukor, 1 tojássárgája, 1 csomag sütőpor, 1 citrom reszelt héja és kinyomkodott leve, kevés tej. 

A hozzávalókat jól összedolgozzuk, és 4 részre osztjuk. Az egyik lapot belehelyezzük a   tepsibe, megkenjük barackízzel és a  másik lappal befedjük. Közepes lángon sütjük. A másik két lappal is ez a teendőnk. 

Krém: 20 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja és kinyomkodott leve, 1 egész tojás. 2 egész tojást, 4 kanál lisztet és 4 dl tejet felfőzünk és kihűtünk, majd a két krémet összeelegyítjük.

CSODATORTA A FEKETE ERDŐBŐL

 

Hozzávalók: 8 tojás, 20 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 24 dkg cukor, 8 evőkanál víz, 4 dkg kakaó. 

A hozzávalók felhasználásával kakaós piskótát sütünk. 3 részre vágjuk. 

Krém: 1 üveg kimagozott meggyet, 10 dkg cukorral, 1 evőkanál vízzel és 1 kávéskanál fahéjjal felfőzünk. 10 dkg margarint, 2 evőkanál étkezési keményítővel kikavarunk és a meggyes részhez adjuk, lassú tűzön felforraljuk. 2 csomag tejszínhabpótló port 3 dl tejjel, 1 vaníliás cukorral félig felverünk, majd 1 habfixálóval keményre verjük.

    

Az első lapot megtöltjük a meggyes krémmel, ráhelyezzük a másik lapot, ezt megtöltjük a tejszínhab felével, majd ráhelyezzük a harmadik lapot. A tortát teljesen bevonjuk a tejszínhab másik felével. Nagyobb darabokra forgácsolt tortabevonóval díszítjük az oldalát is. 

CSOKIS MEGGYES 

Hozzávalók: 25 dkg darált keksz, 25 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, 25 dkg margarin, 1 üveg magvazott meggy, 8 tojás, 24 dkg liszt, 24 dkg cukor, 1 csomag sütőpor 

Egy mély tepsit az egész margarinnal kikenjük. Ráhelyezzük a magvazott meggyet és a darált keksz, dió és porcukor keverékét. 8 tojásból piskótát készítünk és ezzel befedjük, megsütjük. Lisztezett deszkára borítjuk, még melegen csokoládémázzal bevonjuk. 

GYÜMÖLCSKENYÉR

 

Hozzávalók: 12 dkg vaj, 12 dkg porcukor, 12 dkg liszt, 12 dkg cukrozott gyümölcs, 3 tojás, 3 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja. 

A vajat kissé megolvasztjuk, és simára keverjük a porcukor felével. Egyenként hozzákeverjük a tojások sárgáját és beletesszük az apróra vágott cukrozott gyümölcsöt. A tojások fehérjét kemény habbá verjük a maradék cukorral, és a tésztához keverjük. Végül óvatosan nehogy a hab összetörjön, beleszitáljuk a lisztet. Papírral kibélelt őzgerinc formába öntjük és közepesen meleg sütőben megsütjük. A formából deszkára borítjuk, és porcukorral megszórjuk. 

GYÜMÖLCSKENYÉR II.

 

Hozzávalók: 3 tojás, 5 evőkanál liszt, 1 kávéskanál kakaó, 1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék, ½ citrom reszelt héja, ½ narancs reszelt héja, 4-5 szem dió és füge, 1 banán, 1 kávéskanál sütőpor, 3-4 evőkanál kristálycukor, 2-3 evőkanál kefir, 4-5 dkg margarin. 

A tojássárgáját a margarinnal, a cukorral, a kefirrel, a fűszerekkel és a reszelt citrom és narancshéjjal jól összedolgozzuk. Belekeverjük a sütőporral elkevert lisztet és még egyszer jól átdolgozzuk. A tojásfehérjét keményre verjük, és a tésztára öntve még egyszer átdolgozzuk, hogy jó krémes legyen. Hozzáadjuk a kis kockára vágott banánt, fügét, diót. A masszát kikent őzgerincformába öntjük és előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük. 
 

GYÜMÖLCSKENYÉR III. (karácsonyi) 

Hozzávalók: 40 dkg vegyes aszalt gyümölcs (szilva, füge, datolya), 20 dkg mazsola, 25 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 4 tojás, 15 dkg vaj, 7,5 dkg méz, 1 evőkanál reszelt citromhéj, 1,5 dl tej. 

Az aszalt gyümölcsöket apróra vágjuk, összekeverjük a puha mazsolával, és a lisztben elkevert sütőporral. A tojások sárgáját a lágy vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a mézet és a citrom reszelt héját. A lisztes gyümölcsöket és a tejet felváltva belekeverjük. Végül hozzáadjuk a felvert tojáshabot. A sütőformát kivajazzuk  és zsemlemorzsával vagy darált dióval meghintjük. A süteménymasszát a formába simítjuk és előmelegített sütőben kb 50-60 percig ( tűpróbáig) sütjük. 
 

GYÜMÖLCSRIZS MÉZZEL

 

Hozzávalók: 1 liter tej, 6 dl víz, 16 dkg rizs, 1/2 kg méz, 2 dl tejszínhab, 20 db kockacukor, 2 db narancs vagy citrom, 8 evőkanál lekvár. 

A tej és a víz keverékében a rizst puhára főzzük, majd hozzáadjuk a mézet, és állni hagyjuk. Ha már langyosra hűlt 2 dl tejszínhabot keverünk bele. Közben a kockacukrokkal ledörzsöljük a citrom vagy a narancs héját, majd ezt a cukrot a lekvárral és 1 citrom levével összekeverjük és azt is belekeverjük a rizsbe. 

GYÜMÖLCSÖS SÜTEMÉNY

 

Hozzávalók: 4 tojássárgája, 1 csésze porcukor,1 csomag vaníliás cukor, 12 dkg margarin, 2 púpozott csésze liszt,1/2 csomag sütőpor, 1 csésze tej.    

A tojássárgáját a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot és a margarint. Beledolgozzuk a lisztet, a sütőport és a tejet. A tésztát kikent, lisztezett tepsibe helyezzük, megszórjuk búzadarával. Rárakjuk az előkészített gyümölcsöt (meggy, szamóca, málna, őszibarack, szőlő). Forró sütőben háromnegyed részig megsütjük. A sütőből kivéve 4 tojásfehérjéből és 12 dkg porcukorból készült kemény habot kenünk rá. Visszatoljuk a sütőbe és  készre sütjük. 

GYÜMÖLCSÖS SÜTEMÉNY II.

 

Hozzávalók: 35 dkg liszt, 1 csomag margarin, 2 tojássárgája, 4 evőkanál víz.    

A hozzávalókat jól összegyúrjuk és egy éjszakán át hideg helyen pihentetjük. A pihentetett tésztát 2 lapra kinyújtjuk. Az egyik lapot belehelyezzük a kikent, lisztezett tepsibe, megszórjuk búzadarával. Egyenletesen ráhelyezzük a tölteléket, ami lehet meggy, alma vagy dió. Megszórjuk ízlés szerint 1-2 marék cukorral. Befedjük a másik tésztalappal, villával megszurkáljuk, és tojásfehérjével megkenjük. Szálkás dióbéllel is meghinthetjük. Jó meleg sütőben világosra sütjük.

GYÜMÖLCSTORTA

 

Hozzávalók: 1 bögre liszt, 1/2 bögre cukor, 1/2 csomag sütőpor, 4 evőkanál olaj, 2 evőkanál tej, 2 egész tojás. 

A sütőporral elkevert lisztet a fél bögre cukorral, az olajjal és a tejjel jól összekeverjük, beleöntjük a kikent formába. Forró sütőben közepes lángon kb. 1/4 óráig sütjük. 

A 1/2 evőkanál zselatint vízbe áztatjuk. 2 dl vízben cukrot, citromot teszünk, felforraljuk, és  még melegen a zselatinhoz keverjük. A tésztára a gyümölcsöt ráhelyezzük (ami lehet eper, málna, meggy, őszibarack, akármi) és a langyos keverékkel leöntjük.

ISTENI SZELET

Hozzávalók: 8 tojás, 8 evőkanál porcukor, 8 evőkanál liszt,  ½ csomag sütőpor, 2 evőkanál kakaó.

 

A hozzávalók felhasználásával és 8 evőkanál vízzel vizes piskótát sütünk.  

Krém: 25 dkg margarint, 25 dkg porcukorral habosra keverünk. 4 dl tejben 3 púpozott evőkanál lisztet megfőzünk. Ha kihűlt hozzáadjuk a vajas krémhez, és beleteszünk 1 üveg kimagozott meggyet és 10 dkg vékonyra szeletelt dióbelet és ½ dl rumot. 

Máz: 2 evőkanál cukrot, 2 evőkanál vizet, 2 evőkanál kakaót összeforralunk és 2 dkg  margarinnal elkeverve a krém tetejére öntjük.

KONYAKTORTA

 

Hozzávalók: 12 tojásfehérje, 20 dkg cukor, 15 dkg darált mák, 5 dkg liszt, 3 dkg reszelt citromhéj, 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 15 dkg dió, 2 dl konyak, 25 dkg magozott meggy, l mandarin, kevés tejszínhab. 

A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk a mákot, a lisztet, a reszelt citromhéjat. Tortakarikába töltjük és kisütjük, ha kihűlt három lapba vágjuk. A krémhez a vajat a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a konyakot, a 20 dkg darabolt magozott meggyet, a 10 dkg durvára tört diót és habosra keverjük. A tortát megtöltjük a krémmel, úgy hogy a tetejére és az oldalára is jusson. A oldalát bevonjuk darált dióval, a tetejét tejszínhabbal. Majd meggyszemekkel és mandaringerezdekkel díszítjük. 

MÁGLYARAKÁS

 

Hozzávalók: 8-10 db egynapos kifli, 3-4 tojás, 5 dl tej, 20 dkg cukor, 10 dkg mazsola, 5 dkg darált dió, a tojáshabhoz 2-3 evőkanál baracklekvár, 50 dkg alma, 1 citrom reszelt héja, 2 evőkanál rum.

A kifliket vékony karikákra vágjuk. A tejben elkeverjük a tojások sárgáját, 4 evőkanál cukrot, reszelt citromhéjat, a rumot. Ráöntjük a felszeletelt kiflikre és 15-20 percig áztatjuk. Egy tűzálló tálat zsírral kikenünk. A megáztatott kifliket elkeverjük a mazsolával, a durvára tört dióval, és a kikent tálba simítjuk. Az almát meggyaluljuk és fahéjas cukorral elkeverve a tésztára helyezzük. Középforró sütőben kb. 40 percig sütjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük 2-3 evőkanál cukorral és hozzáadott baracklekvárral jól elkeverve, a már megsült almára kenjük. Mérsékelten meleg sütőben szép rózsaszínűre sütjük. 

MÁGLYARAKÁS II.

 

Hozzávalók: 5 alma, 3 dkg vaj, 8 dkg cukor, 2 tojás, 1 citrom reszelt héja, 1 dl víz. 

Az almákat meghámozzuk, a magházat eltávolítjuk, és a gyümölcsöt felkockázzuk. Ráöntünk 1 dl vizet, és fedő alatt puhára pároljuk. Amikor az alma megpárolódott, belekeverjük a vajat, egy evőkanálnyi cukrot, a tojások sárgáját és a citrom reszelt héját. Egy tűzálló tálat kivajazunk, belehalmozzuk az almás pépet. A tojásfehérjéket porcukorral kemény habbá verjük, és az alma tetejére kenjük. Minél szabálytalanabbra formázzuk a tojáshabot, annál látványosabb lesz a máglyarakás teteje. A tálat előmelegített sütőbe sütjük. Az alma mellé szezonban rakhatunk ribizlit, magozott meggyet vagy bármilyen savanykás gyümölcsöt, amely jól társítható az almához. 

MEGGYES HABOS LEPÉNY

 

Hozzávalók: 5 tojás, 10 evőkanál + 1 bögre cukor, 10 evőkanál olvasztott zsír, 10 evőkanál tej, 1 evőkanál ecet, 1 csomag sütőpor, liszt, 1 evőkanál kakaópor, 1 kg meggy. 

A tojások sárgáját, a cukrot, a tejet, az ecetet és a sütőport összedolgozzuk annyi liszttel, hogy gyenge galuskatésztát kapjunk. A massza felét kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntjük, a másik felébe belekeverjük a kakaóport és így öntjük a tészta tetejére. Rászórjuk a kimagozott meggyet és csaknem készre sütjük. Közben a tojások fehérjét egy bögre cukorral gőz fölött keményre verjük, és a tészta tetejére simítjuk, és rövid időre a sütőbe visszatoljuk.

MEGGYES PISKÓTA

 

Hozzávalók: 6 tojás,12 kanál forró víz, 30 dkg porcukor, 30 dkg liszt, 1/2 csomag sütőpor,  meggy  kb. 1 kg 

A tojássárgáját a forró vízzel habosra keverjük, hozzáadjuk a porcukrot, lisztet, sütőport, valamint a tojások kemény habját. A tésztát addig sütjük, míg nem ragad a teteje, ekkor a  kimagozott meggyet rárakjuk, és készre sütjük. 

Krém: 1 csomag pudingporból(tetszés szerinti ízű)a recept szerint krémet főzünk, kihütjük.25 dkg margarint,25 dkg porcukorral habosra  keverjük és a két krémet összeelegyítjük. 

Máz: 10 dkg margarint,4 evőkanál kakaóval összeolvasztjuk és a krém tetejére simítjuk.

MEGGYES PITE

Hozzávalók: 5 tojás, 10 kanál cukor, 10 kanál olvasztott zsiradék, 10 kanál tej, 1 kanál ecet, 1 csomag sütőpor, annyi liszt, hogy gyenge galuska tészta legyen., meggy.

A hozzávalókat jól összedolgozzuk. Felét jól kizsírozott tepsibe öntjük. A másik felébe egy evőkanál kakaót keverünk és ráöntjük a sárga tésztára. Rászórjuk a magozott meggyet és lassú tűzön megsütjük.

A tojások fehérjét gőz felett kemény habbá verjük 1 bögre cukorral és a meleg tészta tetejére kenjük. Visszatesszük a sütőbe száradni.

NARANCSOS PISKÓTATEKERCS

6 tojásból kakaós vagy sima piskóta.

 

Krém:1 csomag vaníliás pudingport simára keverünk  4 narancs átszűrt levével( 2,5 dl), ezt követően sűrűre főzzük és hagyjuk kihűlni. 25 dkg margarint habosra keverünk 20 dkg porcukorral, 2 narancs reszelt héjával, 2 tojássárgájával, és hozzákeverjük a kihűlt pudingkrémet kanalanként. A piskótát meglocsoljuk narancs aromával és egyenletesen elkenjük rajta a krémet. Megszórjuk 1 meghámozott és apró kockára vágott naranccsal, majd szorosan felgöngyöljük, alufóliába csomagolva 2-3 órára hidegre tesszük. Tálalás előtt felforrósítunk 5 dkg baracklekvárt, és megkenjük vele a tekercs oldalát és tetejét. Megszórjuk pirított mandulaforgáccsal vagy kekszmorzsával. 

OLASZ GYÜMÖLCSLEPÉNY

 

Nem kell gyúrni, csak a tepsibe rétegelni a hozzávalókat.

Hozzávalók: 10 dkg margarin - 2 részre osztva

Összekeverünk 40 dkg lisztet, 1 csomag sütőporral, 20 dkg cukorral, 1 csomag vanjliás cukorral – két részre osztjuk.

½ kg túró, 1,5 – 2 kg meggy vagy más gyümölcs, 0,5 liter tej, + 4 tojássárgája. 

A fele margarinnal a tepsit alaposan kikenjük. Erre rásimítjuk a lisztes keverék felét, s erre rámorzsoljuk a túrót. Erre rakjuk a meggyet vagy bármilyen gyümölcsöt. Következik a lisztes keverék másik fele. Ráöntjük a tojássárgákkal összekevert 0,5 liter tejet. A tetejére daraboljuk a maradék margarint. Ezt követően legalább fél óráig állni hagyjuk. A pihentetés után előmelegített sütőben 25 - 30 percig sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk és kockákra vágjuk

ŐSZIBARACK TORTA

 

Hozzávalók: 2 tojás, 10 dkg cukor, 7 dkg liszt, 5 dkg olvasztott langyos margarin. 

A tojásfehérjét kemény habbá verjük és egyenként hozzákeverjük a tojások sárgáját, a  cukrot, a lisztet és a langyos margarint. Kikent nagy tortaformában, forró sütőben aranysárgára sütjük és a formában hagyjuk kihűlni. 

Krém: 1 csomag citromízű pudingport, 4 dl tejjel, 10 dkg cukorral sűrűre főzzük és hozzáadunk 1 citrom reszelt héját és levét, hagyjuk kihűlni. 10 dkg margarint 25 dkg áttört túrót kikeverünk és hozzáadjuk a kihűlt krémhez és 30 dkg kis kockára vágott őszibarackot. Az így összeállított krémet a formában lévő tésztára simítjuk.  

Tetejére: 20 dkg őszibarackot cikkekre vágunk és citrom lével megöntözzük, hogy ne barnuljon meg. Ezután a torta tetejére helyezzük a cikkekre vágott őszibarackot és néhány  órára behűtjük. Vagy zselatinnal bevonjuk és úgy helyezzük hűtőbe. 

ŐSZIBARACK SZELET

 

Hozzávalók:  5 tojás, 25 dkg porcukor, 1 dl olaj, 1 dl víz, 25 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 3 evőkanál kakaó 

A tojássárgáját a porcukorral, az olajjal, a vízzel habosra kavarjuk. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert 25 dkg lisztet és a kakaóport. Ezt követően a felvert tojásfehérjével lazán összekeverjük.  Megsütjük. 

Krém: 1 csomag vanília ízű pudingport, 4 dl tejjel, 10 dkg cukorral sűrűre főzzük és hozzáadunk 1 citrom reszelt héját és levét, hagyjuk kihűlni. 10 dkg margarint 25 dkg áttört túrót kikeverünk és hozzáadjuk a kihűlt krémhez és 30 dkg kis kockára vágott őszibarackot. Az így összeállított krémet a tésztára simítjuk.  

Máz: 30 dkg porcukrot, 6 tojásfehérjével gőz felett keményre verünk. A piskótára rákenjük a krémet, bevonjuk a mázzal, mindezt reszelt csokoládéval is díszíthetjük. 

SÜLT TÉSZTÁS ALMA

 

Hozzávalók: 1 kg alma, 25 dkg gyufatészta vagy cérnametélt, rumaroma, 2 dl tejszín, 2 tojás, 5 dkg porcukor, 10 dkg dió, málnalekvár, 1 citrom, vaj vagy margarin. 

A tésztát lobogó, rumaromával ízesített vízben megfőzzük, leszűrjük, összekeverjük a lekvárral és kivajazott tűzálló tálba terítjük. A tojásokat és a tejszínt elkeverjük a cukorral, és a tésztára öntjük. Az almákat meghámozzuk, kivesszük a magházat, felszeleteljük, kevés citromlével meglocsoljuk és a tésztakeveréket beborítjuk vele. Rászórjuk a durvára tört vagy vágott diót, megöntözzük málnalekvárral, ráreszeljük a citrom héját és közepes lángon megsütjük.

SZŐLŐS SÜLT METÉLT

 

Hozzávalók: 10 dkg vékony metélt, 1-2 nagy szemű szőlőfürt, 2 tojás, 1 pohár tejföl, 10 dkg cukor, 5 dkg vaj, 5 dkg mazsola, 2 vaníliás cukor, csipet só. 

A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, még melegen elkeverjük a vaj egy részével. A tejfölt simára keverjük a tojással, cukorral, egy csipet sóval. A mazsolát beáztatjuk, a szőlőt leszemezzük, megmossuk. Egy kerek tortaformát kikenünk a félretett vajjal, megszórjuk zsemlemorzsával. A tésztát összekeverjük a tejfölös öntettel, a szőlővel és a mazsolával. Beleöntjük az előkészített sütőformába. Addig sütjük, míg a teteje elszíneződik. Még forrón kiborítjuk a formából, szőlőszemekkel díszítve tálaljuk. 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hányan vagyunk
Indulás: 2006-06-06
 
Óra
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Naptár
2024. Február
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03
<<   >>
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77