receptek
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Lekvárok

 

Köcsögös szilvalekvár - sütőben

Hozzávalók 6 főre 

  • érett besztercei szilva (3 kg-ot kaptam a piacomon)
  • elkészítés 

  • Megmossuk és kimagozzuk a szilvát.
  • Tepsibe teregetjük, amennyi belefér, vagy olyan lábosba, amelynek nincs műanyag füle.
  • Takarékon - 100 °C felett valamivel, hogy forrjon - addig sütjük, míg az összes leve elfő (jól záró sütőajtó esetén az ajtó becsukódását megakadályozandó egy konyharuhát teszünk az ajtóhoz).
  • Kivesszük a sütőből és hagyjuk kihűlni.
  • Üvegbe vagy köcsögbe töltjük, jól lenyomkodva, hogy ne maradjon benne levegő.
  • Lezárjuk az edényt - befőttes üveget lapkával vagy celofánnal, a köcsögöt is celofánnal.

Eperlekvár

 

 

Hozzávalók 12 főre 

  • 6 kg eper
  • 1200 g kristálycukor
  • elkészítés 

  • Az epret megmossuk, kicsumázzuk, a nagyobbakat negyedbe, a kisebbeket félbevágjuk. Az üstbe (fazékba) tesszük.
  • Ráöntjük a tetejére a cukrot, lefedjük és éjszakára állni hagyjuk.
  • Reggel közepes lángon kb. két órán át főzzük (én a rézüstöm miatt szerencsére megúszom a kevergetést, így csak időnként lehabozom szűrőkanállal). Ha túl soknak találjuk a levét, merjünk le belőle, hagyjuk kihűlni, majd palackba töltve a hűtőben szuperul eláll, szörp gyanánt iszogathatjuk nyáron.
  • A gyümölcsdarabokat botmixerrel pépesítjük, merőkanállal steril üvegekbe töltjük a lekvárt, befőző fóliát teszünk a teteje alá, rátekerjük a tetőket, végül befőttes gumival még jobban rászorítjuk a fóliát az üvegre.
  • Mielőtt száraz dunsztba tennénk, az összes üveget fejtetőre állítjuk egy pillanatra. (A száraz dunszt nálam egy kartondobozból áll, amibe az üvegeket teszem, egy törölközőből és két plédből, amikbe jól bebugyolálom a dobozt.) Addig kell a dunsztban hagyni a lekváros üvegeket, amíg teljesen kihűlnek. (Én egy-két napig szoktam benne hagyni.) (11 db 375 ml-es üveg lett tele ezzel a mennyiséggel.)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hányan vagyunk
Indulás: 2006-06-06
 
Óra
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Naptár
2026. Szeptember
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
<<   >>
 

Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!